Vendéglátás/Üzlet

Havanna Café

Pécsen, a Király utcában, a Pécsi Nemzeti Színház tőszomszédságában nyíló kávézó tervezésével bíztak meg.

Az épület boltívekkel tagolt,klasszikus épület, vastag falakkal és szép architektúrával.

Rögtön az első dilemma az volt, hogy az épület kosáríves dongaboltozatait eltakarni valamiféle álmennyezettel szabályos építészeti merénylet lett volna.

Ugyanakkor az eredetileg más célra szolgáló épület átalakítása során módot kellett találni egy vendéglátó üzlet működéséhez elengedhetetlen gépészeti vezetékek elhelyezésére.

Ezeket a vezetékeket hiába süllyesztettük volna a falba, az egyes térrészek közötti teherhordó boltövek áttörését a statikus nem javasolta. Olyan szerkezetet kellett tehát kitalálni, amely végig húzódik a helyiség teljes hosszán, a térben helyezkedik el, és alkalmas több tucat elektromos vezeték, a szellőzés és a klímaberendezés csöveinek elhelyezésére, és ezeken túl valamilyen hasznos funkcióval is rendelkezik. A boltozatos mennyezetet pedig látni engedi.

Erre egy világító konzol tűnt legalkalmasabbnak.

Rögzítésére egy önhordó acélszerkezetet terveztünk, ez az acélszerkezet pedig egy bútorlap doboz borítást kapott.  A doboz alsó oldala savmart üveg felület, benne pedig változtatható színű Led világítás található. A változó színű fényjátékkal felszerelt konzol végig vezeti a szemet az üzleten, végig kísérve az „L” alakú helyiséget.

Felette látszik a mennyezet, amelyet oldalról súroló fényekkel „lőttünk meg” még jobban kiemelve az architektúrát.

A belső részben a világító konzol folytatódik, egészen a végfalig, itt csatlakoznak be a vezetékek.

Az elemes bőr ülőgarnitúrák nagyobb társaságok számára is alkalmasak

Míg az asztalok-székek pedig inkább a kávéházi hangulatot hivatottak becsempészni

A kívül fekete, belül arany színű, kissé brutális méretű függőlámpák egészen sajátos hangulatot képesek varázsolni a pult köré

Szülinapokra, kisebb rendezvényekre igénybe vehető a V.I.P szoba, amely, sajnos nagyon kis helyen kellett elférjen. A kellő hangulat érdekében nem sajnáltunk ide egy harsány tapétát választani.

Pizza Restaurante

Reprezentatív pizzéria tervezése volt a feladat egy kisebb hotel részére, a pizzériának tulajdonképpen egy étterem, egy pizzéria és egy söröző keverékének kellett lennie.

Ebből a megrendelői elvárásból kiindulva született egy olyan hely, amely inkább „éjszakai pizzéria”,és alkalmas arra, hogy a hotel vendégei akár elüldögéljenek benne esténként, akár napközben megebédeljenek.

 Továbbá elvárás volt némi modernitás, de csak annyira, hogy decens idősebb vendégek számára is elfogadható legyen, hiszen a hotel vendégköre változó, egy máskor szokásos pizzéria arculata itt nem jöhetett szóba.

Több egyeztetés után alakult ki a végleges változat. A világításra nagy hangsúlyt fektettünk, rejtett világítások, falikarok, szabályozható egyedi függőlámpák…mindezt úgy kellett összehangolni, hogy  a hangulatvilágítás domináljon, de bármilyen hangulatvilágítást kapcsolunk be, a fényerő mindig elegendő legyen az étkezéshez,valamint az étlap is olvasható legyen.

A pult részére nem sok hely maradt, de úgy oldottuk meg, hogy legyen egy magasabb része, aminél ücsörögni lehet, és bele férjen még egy alacsonyabb, étel átadó szekció is.

Close Menu