Lakás

Villa a Sas hegyen

 

A Sas hegyen megvásárolt, az 1930-as években épült, de mára már kicsit lelakott villát varázsoltuk újjá.

Dél-keleti tájolású a nappali, délután már nem túl világos, ezért főként a fehér kellett domináljon. A fényes fehéreket a Forest elegáns fényes antracit frontjaival kombináltuk. A kék ma trendi szín, de nem ezért használtuk, hanem mert ez a megrendelő kedvence. 

Új lépcsőt is kellett tervezni az elavult régi helyett: a lépcső üveg korlátot és kék greslap borítást kapott.

Az új konyha  egy el nem bontható,  megmaradó pillér mögé került. Ezt a pillért körbe kellett építeni: a nappali bejárata felől falba integrált könyves szekrény, a konyha felől pedig kamra szekrény alakult így ki.

Kényelem és visszafogott elegancia

 

 

Ez a családi ház kényelmes és szellős, tágas életteret kínál lakóinak, úgyszólván kompromisszumok nélkül. A megrendelőtől csak egy laza iránymutatást kaptunk: világos, átlátható legyen, mérsékelt de elegáns megoldásokkal, fényes, de kivagyiságot mellőző felületekkel, modern, de a minimálnál kicsit bensőségesebb hatásokkal.

Ezt rögtön a konyha anyagválasztásánál próbáltuk megvalósítani, sikerrel: a megrendelő az első verziót el is fogadta. A konyhabútor világos frontjai a Forest aranyszínű fényes fóliás frontanyagával készültek,  a csak finoman, ízléssel, visszafogottan kezelt arany szín sikerrel kerüli el az arany  nyilvánvaló csapdáit. Kellő kontraszt érdekében ezt  antracit felületekkel kombináltuk: az arany-antracit kombó pedig szépen hozza a kívánt hatást.

A tágas konyha lehetővé tette a reggeliző pult „L” alakú kiképzését, így egy étkezés után így akár több részre is szakadhat a társaság: lehet beszélgetni a pultnál, lehet az asztaltól átülni az étkezőben kialakított kávézó sarokba, és jó idő esetén kiülni a teraszra.

A nappali üvegei elegendőek lennének, ha déli fekvésű lenne, de sajnos, nem az. Tehát a fényhiány kompenzálására szolgáló rejtett világítás miatt, részben a tekintélyes belmagasság okán kerültek be az álmennyezetek.

 Antracit kőburkolatok kerültek az ebédlő falára és a nappaliba a Tv mögé. Tv nézés közben a hangulat a bio kandallóval fokozható.  A kandalló fölött elmaradhatatlan  a tükör, hát mi is tettünk egy kerek tükröt a bio kandalló fölé.

Az antracit szín a hallban is megismétlődik: a komód és a falburkolat antracit keretbe foglalja a krém fehér textilbőr borítást.

A földszinti kisfürdőben a megrendelő kérése:  legyen látványos, „dobjuk fel” valami ütős anyaghasználattal, mert ez a ház  egyfajta névjegye is. 

Ide is bekerült a fehér-antracit párosítás, találtunk egy a nappali kőburkolatához nagyon hasonló antracit kőhatású csempét. Az összhatást lágyítani a fahatású járólap hivatott, így még belefért egy fekete gránit pultlap is.

A háló melletti, nagyobbik fürdő már kicsit tágasabb, itt teret engedve a fekete-fehér játékának már csak a pult korpusza fahatású. A fehér csempén szinte előre ugrik a fekete zuhanyfülke, és a mosdó pultra is rátehettük a háziasszony kedvenc fekete gránitlapját.

A ház apró hibája: az építész távolra tervezte a gardróbot, amin már nem tudtunk változtatni. Ki kellett alakítsunk egy gardróbszekrényt a hálóban is. A fekete üvegajtó mellé már más nem is kerülhetett a falra falburkolat gyanánt: fehér 3d falburkoló lapok.

Sorházi lakás


Egy régi, sorházi, egy emeletes lakást varázsoltunk újjá.

A nappali közepén egy brutális, betonból öntött nyílt égésterű, használhatatlan kandalló trónolt.   A kémény miatt csak ide, középre épülhetett az új, kétoldalas kandalló.  Mi legyen a nappali hátsó, sötét, belső részében, azon kívül, hogy itt a lépcső az emeletre?

Ide került kikapcsolódásra, lazulásra egy olvasó-pihenő sarok. Itt elhelyezhetők a könyvtár kiválogatott darabjai, és elfér egy akvárium is.

Az ebédlő a nappali másik végébe került, a kert felől pedig  tolóajtók, így a nappali egybe nyitható a terasszal, ami egy fény átjárta , ragyogó élettér. Az étkező asztal helye is itt a legjobb.

A régi konyha egy csőszerűség volt, ebből elég volt egy részt kibontani, itt a reggeliző pult. A konyha többi része „bebújik a csőbe”, így a főzés már elkülönülve, belül lehetséges, a mosogatós és a tálaló szekció viszont egybe nyílik a nappalival, így ez is a családi élettér része.

Egy lány és egy fiú tartozik a családhoz. A leány szobája szokványos körülmények között, egy egyszerű, lágy hangulatú tini szoba. 

A fiú szobájában fura körülmények közé kellett berendezést kitalálni. A fiú szobája az emeleten egy rejtélyes okból 50 cm-rel lejjebb van a többi helyiségnél, a keskeny szoba  mindjárt egy lépcsővel kezdődik. A meredek ferde tetősík  annyira elvágja a szobát, hogy annak belső harmada állva már nem használható, legfeljebb ülve. 

A fiú az interjúk során csupa olyan szobabelsőt szúrt ki, amelyek sötét színűek, fehér, vagy világos szobát nem akart. A domináns ferde tetősík tehát kevés barnával elbolondított sötétszürke lett. Hogyan lesz ebből vidám szoba?  A fal teljes hosszában vastag köteleket feszítettünk ki, ezeket keresztben szintén kötelekkel hurkolt összekötők tagolják. Ide fel lehet csíptetni, akasztani bármit, posztereket, tárgyakat.

Társasházi lakás a XV. kerületben

 

 

 

Újonnan épülő társasházi lakás, fiatal, gyermektelen pár, nagy társasági élet, kicsi terület….

Ismerős problémák, ilyenkor megindul a kompromisszumok keresése.

Az első áldozat az ebédlő asztal lett. Hamar kiderült: vagy kicsi konyha, pici ülőgarnitúra és egy kicsi étkező, vagy valamiről lemondunk. 

Megrendelőink hamar lemondtak az étkező asztalról avval, hogy pult, az viszont  kell!  Mégpedig jó nagy, hogy ha vendégek jönnek, körbe ülhető legyen.  De, pult legyen. 

Egy L alakú, térben álló pult adódott, ami elválasztja v az ülőgarnitúrát, így a társaság a kis helyen is két részre tud oszlani. Így közel normálméretű konyhát alakíthattunk ki, még a  side by side hűtő is elfért, ami nem éppen az ekkora lakások jellemzője. 

Sajnos, a lakóparki, társasházi lakások egy részének  tervein szereplő ún. „amerikai konyha” valójában garzon konyha, ami nagyjából tea és virsli főzésre való.  Most a probléma az étkező asztal rovására oldódott meg, így tisztességes konyhát építhettünk.

Mivel gyermek nincs, a gyerekszobából lett gardrób-dolgozó. A nappali felőli falát félig elbontottuk, így a dolgozóban a családfő nincs teljesen elzárkózva, de mégis elkülönülhet..

A hálóban megidéztük a régi mennyezetes ágyakat egy álmennyezettel az ágy felett, ebbe integráltuk a Led világítást is, így semmilyen függő lámpára nem volt szükség.

Padlásloft

 

 

Volt egy kihasználatlan padlástér, és egy egyedül álló hölgy, aki hol loftról, hol vintage lakásról álmodott. A padlást néhol nagyon zavaró helyeken tagolták a gerendák, egyebek. El sem tudta képzelni, szerény költségvetésből hogyan lesz ebből lakás.

Például egy loft szerű lakás úgy, hogy a tetőszerkezet költséges átalakítása helyett megtartjuk a gerendákat ott is, ahol durván eldarabolnák a teret, dobogókat használunk, és ez lesz a padlásloft. Ilyesmibe beleférnek a szintkülönbségek, de akkor ehhez kell igazodnunk mindennel.

Ezért lett az előszobai rész szintje megemelve, és ezért vágja ketté egy megemelt közlekedő középen a nappalit.

A megrendelő kérte, hogy ahol lehet vagy szükséges, használjunk bontott téglát, valamint szeretné viszontlátni a vintage hangulatot is megidéző felületeket, legalább néhány szín formájában.

A bejárat közelében álló pillérre így szeletelt bontott téglaborítás került, ugyanez az anyag díszíti az ebédlő falát, köszön vissza a nappali falain és még néhány helyen.

A vintage jegyében pedig a látszó gerendákat először durván átcsiszoltuk, majd fehér vintage festékkel felület kezeltük.  A műveletbe a megrendelőnk, ügyes kezű lévén, maga is örömmel bekapcsolódott, ez a festék egyszerűen használható, háziasszonyok számára sem ördöngösség.

A konyhabútor viszont már kicsit a loft jegyében készült, itt kovácsoltunk erényt a szükségből.

A szintkülönbség miatt a reggeliző pult magasabbra került, ennek a végét zárja le egy fekete acél szerkezetű lerakodó, felsőszekrény helyett pedig fekete acél konzolokra szerelt polcokat használtunk.

Az ülőgarnitúra előtt már nem sok hely maradt, kapóra jött ide egy raklapos asztal, ami gurítható, tehát ide-oda tolható, ha szükséges.

Nyaraló a Balaton partján

 

A  Balaton partján álló lakópark kis lakását nyaralónak vette meg a fiatal házaspár. A nyarat, ha tehetik, itt töltik, ezért kicsiben ennek is tudnia kellet azt, amit a jóval nagyobb lakásuk tud.

Teljes értékű konyhára volt tehát szükség, ami jelentős területet foglalt el a nappaliból. Hogy a tágasság érzése mégis valamennyire megmaradjon, pult helyett csak egy középen álló kerek étkezőasztal fért el.

 Szintén a tágasság illúzióját szolgálja a Tv fal geometrikus falburkolata és ha már a formák játéka: a Balaton partján a 60-as, 70-es években gyakran használt dekorációs elem  a háromszög (vitorla) köszön itt is vissza.

 

A hálónak természet közeli hatást kölcsönöz a levélmintás tapéta és a világos fa szín.

Nyáron túl sok ruha nem szükséges, de nyaraláshoz különböző cuccok annál inkább, amit valahol tárolni kell. A nappaliban vétek lett volna szekrényeket elhelyezni, így a háló végében tekintélyes gardrób bújik meg,  itt minden elfér, nem csak a ruhák.

 

A picike fürdő szűkösségét a fehér csempe kompenzálja. A fehér csempe viszont élettel telik meg a fekete zuhanyfülke kontrasztja révén

 

 

 

 

 

Lakóparki lakás Vintage hangulattal

Lakóparki lakást vásárolt egy fiatal pár, a döntés szempontja főleg a megközelíthetőség volt.

Majd következett a tervezgetés, és a család, a barátok véleményének kikérése. A pár hölgytagja rajong a vintage stílusért, de többen óvták: vigyázz, ez egy lakópark, hogyan jön ide a vintage?  A stílusmix könnyen megoldható, a nagyobb gond, hogy nem lehetett akármit kitalálni. Sok minden  adott volt a lakópark miatt.

A vintage stílus megidézésére olyan elemeket kellett találni, amik könnyen telepíthetők, kivitelezhetők, és nem kell miattuk túl nagy átalakítás.

A kis ebédlőrész falán és a strangon  ragasztott téglaszelet burkolat kap fehér matt festést, ez még nem bonyolult.. Az elektromos vezetékezést a lakópark már előre megcsinálta a lakók megkérdezése nélkül, de a kívánt helyekre függőlámpákat akkor is tudunk helyezni: a vezeték a mennyezetre erősített fa gerendákban fut. Ez a gerenda rendszer bontott faanyagból készül, egyszerű fehér vintage festékkel lefestve. 

A konyha helye adott volt, és a Tv csatlakozást sem lehetett már áthelyezni. Az építész tervezője által kitalált Tv elhelyezés viszont sarok ülőgarnitúrához nem alkalmas, csak fotelekhez és szóló kanapé elrendezéshez. A sarokgarnitúra csak térbe beforgatott Tv-vel volt elképzelhető.  Szerencsére ez nem hátrány, inkább előny lett.

Ugyanis, ha már így alakult, a Tv tartóból térelválasztó lett, ami egy Home Office sarok leválasztását is megoldja.

Külön gardrob sajnos nincs, így a hálóban  ki kellett alakítani egy nagyobb gardrob szekrényt. Ez a szekrény tolóajtós, az oldala már a hálóba beékelt fürdő vonalát követi, a fal folytatásában, így nem tűnik túlzott tömegnek.

A megrendelő kívánságára a kedvenc városuk : Párizs a fejük fölé került: a hálóba.

A háló kiszögellésében, a gardrob háta mögött bújik meg a szülők fürdője, itt csak zuhanyfülke van, „walk-in” üvegfallal.

 

Minimál komfortosan

Új  építésű  családi ház belső tervezésébe még éppen időben kapcsolódtunk be a XVI. kerületben.

A tulajdonos úgy döntött, alapos, átgondolt tervezés után vág csak bele.  Geotermikus energiával  táplált teljes fal-padló-mennyezet fűtés terveztetett be,  integrált klíma rendszerrel. Így egyenletes az egész házban a hőérzetet,  télen-nyáron minden ponton egyforma a hőmérséklet. 

Így viszont  később egy szöget sem verhetünk be a falba tetszés szerint.  Ezért is keresett a megrendelő időben belsőépítész tervezőt. A lakás minden részét megterveztük, előre gondolva a későbbi esetleges módosítási lehetőségekre  is, majd egyeztettük a gépésszel a falfűtés nyomvonalát.

A megrendelő kívánsága volt az antracit szín intenzív használata is. A külső falakra indiai antracit pala burkolatot szánt,  kerestünk  a beltérbe is egy indiai pala burkoló anyagot. Ez  három függőleges sávban díszíti az ebédlő falát, spotlámpákkal megvilágítva, és ez van a nappaliban a TV mögötti falon is.

Itt a felső rész alsó élében Led szalag világítja meg a kőburkolatot. A nappaliban nincs hagyományos, függő lámpa,  egy körben futó álmennyezetet terveztünk, amelyben megtalálható a mennyezetet megvilágító indirekt szórt fényű  Led világítás,  de ez nem fővilágítás. A  fény másik  részét is  Led szalagok adják, ezek az álmennyezetbe mart 2cm széles profilban vannak, elegáns vékony fénycsíkot produkálnak.

Az előszoba világítása is ehhez hasonló, itt még mennyezeti spotlámpákkal is kiegészítettük.

A dolgozó szoba alkalom adtán vendégszoba is, itt helyeztük el a könyveket, nem a nappaliban. A fürdőben a törölköző tartó szokatlan megoldású: törölköző szárító radiátorra nem volt szükség, mert nincsenek radiátorok a falfűtés miatt. A törölközőket el kellett helyezni, a piacon viszont nem találtunk ide illő törölköző tartót. Emiatt egyedi tervezésű a törölköző tartó: egy fényes fehér lapból készült keret került a falra. Ezen vannak a rudak, amik hosszú konyhabútor fogantyúkból egyszerűen megoldhatók.

 

 

 

Tetőtéri lakás tágasan

Egy kedvező fekvésű társasházban, tetőtérben vásárolt lakást egy fiatal házaspár egy gyermekkel.

A lakás elhelyezkedése kitűnő, de a nappali egyik oldalát, a nagy terasz felőli oldalon, csak éppen vágja le a koporsófödém, a másik oldalon viszont alaposan. Akárhogy nézegették, nem tudták mégsem elképzelni a nekik megfelelő berendezést. Hol legyen a konyha? Hogy fér el egy ebédlő is?

Két-három alaprajzi vázlat után már látszott, hogy nem lesz jó az, ahol elgondolták, de máshol kitűnően megoldható. 

 A házaspár ragaszkodott a reggeliző pulthoz, és az volt a kívánságuk, hogy ez legyen egy mini bárpult egyúttal. Egy lehetőség maradt: az eredeti elrendezés átalakításával leválasztani egy sarkot, ide került a fürdő, a fürdő falára pedig az étkezőasztal került, már a konyha terében.

Az emeletre vezető lépcső alatti tér pedig egy tükrös tolóajtóval leválasztva mini gardrob.  

A lépcső egy nagyobb lakásban biztosan nyitott lépcső lett volna, itt szükség volt egy falra a TV részére.  A TV mellett az antracit színű fallal jó kontrasztot adnak a fehér 3D falpanelek, hangulatossá téve a nappalit.

A földszinti fürdőbe került a mosógép, a ferde tetősík alá. Így ez a fürdő egyúttal a háztartási helyiség is. 

Herceghalmi ház berendezése

Herceghalmon nyugodt, csendes környezetben épült ez az egyszintes családi ház.

A külseje inkább modern, némi mediterrán jelleggel.  A tulajdonos kérése volt,  hogy a ház belső stílusa legyen egyszerű, letisztult, modern, de színeiben ne legyen idegen a mediterrán külsőtől.

Úgy gondoltuk, jelenjen meg a nyílászárók meleg színe a beltérben, és használjunk fa vagy fautánzatú burkolatokat. 

A nappaliba és a konyhába egységes vinyl burkolat került, a fürdőben pedig fa mintázatú csempe váltja a fehér márvány struktúrát.

Jókora ülőgarnitúrára volt szükség, mert nagy társasági élet várható a házban.  A kandalló helye már adott volt, mégpedig a nappali sarkában, ide tervezte be az építész, csak éppen ő máshová képzelte az ülőgarnitúrát.

Ha a megrendelő kérése szerint akartuk elhelyezni, akkor  a Tv a kandalló mellé kellett kerüljön, hogy mindkettő élvezhető legyen a kanapéról.

A kandallót tehát rá kellett szorítani a sarokra, a TV-t pedig mellette elhelyezni. Minden kandallóhoz fontos a fatároló, ennek már nem maradt hely a kandalló mellett,  ezért a TV körül épült álfal végébe vágtunk egy falfülkét, ez lett a fatároló. Egyedi kandalló tervet készítettünk, erre a speciális helyzetre szabva. 

A konyha egy külön térrészbe került, a határvonalon egy reggeliző pult választja el a nappalitól.

A fürdőben fa hatású csempét és  márvány mintázatú hófehér csempét kombináltunk. Kádra nem tartott igényt a megrendelő, ezért a zuhanyfülke jó tágas, kényelmes lett.

 A sarokba került egy egyedi méretű infra szauna, a fa elemeihez olyan fa pácszínt választottunk, amely összhangban van a fa mintázatú csempe színvilágával.

Galériás lakás tervezése

 A megbízónk befektetési céllal vásárolt egy jó helyen fekvő kétszintes, galériás lakást.

Legyen kényelmes, tágas, alkalmas legyen akár egy, akár két gyerekes igényes bérlő részére, és olyan legyen, mintha ő lakna benne.

A lakás központi része a nappali-ebédlő, a galéria miatt ennek hatalmas a belmagassága.  Az alapterület elegendő ugyan, de külön ebédlő csak akkor fért volna el, ha szerény méretű lenne  az ülőgarnitúra, vagy a konyha reggeliző pultját lehagynánk.

A megoldás: hétköznapokon az étkező asztal neki van tolva a konyha pultnak. Az asztal ilyenkor a hagyományos étkező asztal szerepét is betölti, és a konyha pult körüli gyülekezésre, társalgásra is szolgál. Vendégségek alkalmával az asztalt el lehet fordítani, kitolni a tér közepére, és megnagyobbítani. A konyha pultjához ekkor bárszékek tolhatók, és a pult külön életet él.

A galérián van elég hely a gyerekjátékok számára, az emeleti gyerekszoba így mindjárt használhatóbb. 

Ami a földszinti gardróbban nem fér el, a galéria szekrényeiben tárolható.

A kicsi földszinti gardrób miatt kell sajnos a hálóban is egy gardrób szekrény.

Az előtérből a bejárat mellett nyílik egy univerzális szoba. Ez  lehet egy nagyobb gyermek szobája, lehet dolgozó szoba, de megfelel vendégszobának is. Ezért úgy terveztük, hogy bármelyik funkcióra alkalmas legyen.

A fürdőben a megrendelő kérte: legyen kétállásos mosdó, legyen zuhanyfülke, és kádat is kért. Erre nem túl sok hely volt, egy trükkel a kád mégis belefért.

A kád és a zuhanyfülke együttese: a  trapéz alaprajzú fürdő szűkülő részében a zuhanyfülke csak a kád belső végét „takarja” . Így marad egy „zug”, ebben helyeztük el a falba süllyesztett lerakodót, ami egyben praktikus is.

 

Close Menu